2013. október 3., csütörtök

Crowdfunding: Közösségi finanszírozás
Forrás: http://www.creativeselector.hu

Veronika Mars. Mond ez itthon valakinek valamit? Én most hallottam róla, és nem is azért, mert a sorozat-függő ismerősök adták a tippet: nézzem meg. Közösségi finanszírozás témában botlottam bele, mostanában foglalkoztat ez a téma (meg egyéb közösségi ügy is, pl. közösségi tervezés, de erről majd máskor)
Visszatérve a krimisorozathoz. A már lezárult sorozatból moziváltozatot készítenek.
És itt jön a csavar: ha azért hagyták abba, mert a nézettség alacsonyabb volt, mint amit a gyártási költségek miatt elvártak tőle, ki fektetné a pénzét egy kétes megtérülésű moziba?

Bárki.  Mindenki, a közösség. A Kickstarter.  Mivel számokban magam nem vagyok precíz, idézném a forrást ( Figyelő, 2013/33.) :

„A sorozat hűséges közönsége idén tavasszal rekordot döntő elánnal dobta össze a moziváltozat árát.
Négy és fél óra leforgása alatt egymillió, 24 óra alatt 2 millió dollár jött össze.
Összesen pedig 5,7 millió, amivel a filmes kategóriában ez a Kickstarter - a legismertebb, közösségi támogatás gyűjtésére szolgáló oldal - legtöbb pénzzel támogatott projektje.”

Eszméletlen, nem? J Az is, hogy ennyi rajongó megmozdult, az is, hogy volt rá pénz a zsebükben, és az is, hogy nem jut eszükbe kételkedni a Kickstarter oldal tisztességében. (Hogy el is jut a pénz oda, ahová az adományozók szánják.)
Nézegettem hazai crowdfunding oldalakat. Vagy működnek, vagy nem. A lelkesedés mindegyik alapítónál alap voltJ  De a hazai környezetben valamiért nehezen indul be a hasonló netes aktivitás a közönség részéről.. .
Pedig ha csak a cimboráimra gondolok, naponta születnek életképes ötletek. Persze kérdés, rá tudja-e szánni magát a „projektgazda”, hogy az ötletére annyi időt, figyelmet áldozzon, mintha az lenne élete fő műve. Illetve: van-e olyan közönség, aki a buli kedvéért, az életérzésért, hogy részese lehet akár egy új facebook hőskorának, vagy a kör négyszögesítése üzleti alapon történő hasznosításának, 20-50 dollár nagyságrendű összeget áldozna. (Azért akad, aki többet is akár)
Mi lehet az oka, hogy befulladtak, pl. az induljbe.hu vagy a kezdheted.hu, de nem sok mozgás látszik az osszedobjuk.hu oldalon sem. Talán a creativeselector.hu az, amin aktivitást  látni.
Ezen töröm a fejem egy ideje- a sikertörténetek dacára. Mert van magyar példa, van, akinek összejött: egy magyar lány színátmenetesfestett harisnyákat készít, ehhez indított projektet. 
Egy eredeti, kreatív ötlet, meg persze a rászánt idő- meg sok ismerős...

J csak az első milliót nehéz összeszedni. 

Metro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése